Én nem igazán vagyok az a típusú férfi, aki nagyon akarná vagy tudná falni a nőket. Én nagyon szeretem az értelmes, csinos nőkkel való randevúkat, ahol igazán jól tudja magát érezni az ember, de azért valljuk meg őszintén, ebből elég kevés jut általában az ember fiának. Nem szeretem viszont a feszengős, sehova sem tartó randevúkat, ahol igazság szerint mindkét fél érzi, hogy nagyon nem találtak egymásra, a legkínosabb pedig a csend tud lenni, amikor egészen egyszerűen nincs téma és elfogy a közös kommunikáció. Kellemetlen szituációkat pedig senki sem akar magának, én pedig eljutottam már a végén oda, hogy nem is nagyon akartam ezt kockáztatni. Inkább voltam a családommal vagy a barátaimmal, vagy nézem meg valami jó filmet akár egyedül a moziban, mint hogy egy ilyen kellemetlen estét éljek végig. Kezdtek is már aggódni értem, hogy sosem fogom megtalálni a nagy őt, azonban ez mégis megesett velem egy teljesen véletlen találkozás alkalmával, és azt kell mondjam, hogy azóta sínen van az életem a magánélet szempontjából is.
Iszonyatosan szeretjük egymást a párommal, olyannyira, hogy már össze is költöztünk. Persze azért előfordulnak súrlódások most már, hiszen együtt lakni valakivel sosem könnyű, iszonyatosan kiéleződnek a különbözőségek, de azért azt gondolom, hogy egyelőre nagyon is jól vesszük az akadályokat. Most például kitaláltam, hogy mivel ő a festményeket szereti, és viszont inkább a fényképeket nézegetném szívesen a falon, egy arany közép úttal, egy Levendula vászonkép formájában próbálok kompromisszumot kötni vele, és ez hála a jó égnek sikerült is. Nagyon örült a meglepetésnek, úgyhogy úgy látom, hogy ez a különbség is feloldást talált a kapcsolatunkban. Remélni tudom csak, hogy bármi ami előfordul ugyanennyire gyorsan és gördülékenyen fog eltűnni, mint ebben az esetben.