Nem csak tökéletes eredmény, élvezetes közös munka

Az ember manapság már nagyon nehezen tud egy olyan csapatot találni a piacon, akik tökéletes munkával és profi végeredménnyel úgy tudják támogatni a tevékenységet, hogy a közös munka is élménynek tekinthető, nem pedig egy nehéz nyűgnek. Biztos vagyok benne, hogy erre a kifejezésre sokan felkapták a fejüket, azonban azt tudom mondani, hogy nem véletlen a megfogalmazás. Én számtalan helyzetben találtam már azzal szembe magamat sajnos, hogy bár tökéletes végeredményt kaptam a munkafolyamatok végén, azonban iszonyatosan nehezen, rengeteg energiabefektetés mellett tudtam csak megoldani azt, hogy a szükséges folyamatok végig tudjanak menni a céges munkafolyamatokon. Persze ez egy ideig türelemre inti az embert, hiszen az én vállalkozásom munkaállományának is szüksége van időre ahhoz, hogy be tudja fogadni a csapatot, annak kommunikációját, a kéréseket, magyarul szükség van időre ahhoz, hogy a munkafolyamatok be tudjanak olvadni a céges munkafolyamatokba. Amikor azonban már egy év alatt sem sikerül ez, akkor egészen egyszerűen annyira sok energiát és időt vesz igénybe a munka megoldása, hogy most már tudom, hogy sokkal jobb és ésszerűbb döntés egy másik kivitelező csapat után nézni ilyen esetekben.

Én éppen ezért már pontosan úgy keresgélek kivitelezőket, hogy ha fél év alatt nem sikerül gyorsan és egyszerűen összehangolni a közös munkát, akkor bizony új lehetőségek után nézek, még akkor is, hogy ha igazság szerint az is nagyon sok időt és energiát felemészt részemről. Az első keresést igyekszem jól és minél tökéletesebben megoldani, hiszen akkor nincsen újabb kör, ebben pedig hála a jó égnek azt mondhatom, hogy egyre jobb vagyok. A fotodastudio.hu csapatot például most már a céges termékfotózás feladatára úgy találtam meg, hogy nagyon sok ajánlást és véleményt kértem be ismerősöktől és partnerektől, így pedig eljutottam a Fotoda munkájához. Muszáj most már így keresgélni, hiszen az embernek kifejezetten előnyére válik, sokszor a legerősebb versenyelőnyként jelenik meg a partnerkapcsolatok köre és annak eredménye.